Szeged Hotel

Hotel Forrás Szeged Tisza Hotel Szeged Dóm Hotel Szeged City Hotel Szeged Szeged Panzió
Hírek Szegedről

Konferencián mutatták be a Duna-projektet

Csaknem 30 milliárd forintba kerül, 510 ezer ember biztonságát érinti a Duna-projekt árvízvédelmi beruházás, amely átlagosan 150 munkanélkülit foglalkoztat – mondta Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára a projektet bemutató konferencián csütörtökön Budapesten.

A csaknem 200 kilométernyi töltést érintő munka az év elején kezdődött, és 2014 nyarán zárul – mondta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a rendezvényen.
Hoffmann Imre emlékeztetett arra, hogy a 2006-os nagy árvíz védekezési költsége 38 milliárd forint volt. Ehhez kell mérni az árvízi biztonságot növelő 30 milliárd forintos beruházást – jelezte.
A teljes költség 85 százalékát adja az EU a strukturális alapból – közölte Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviselet-vezetője a rendezvényen. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy Magyarország le tudja hívni azt a 8 ezer milliárd forintot, amelyet a jövő év végén záruló költségvetési időszakban használhat fel.
Molnár Béla, a Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról tájékoztatott, hogy az árvízzel veszélyeztetett területek közé tartozik a vasúti területek 32, az utak 15 és a mezőgazdasági területek 33 százaléka.

MTI 2012. szeptember 27., csütörtök 14:52

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>